Marko Perković egy érdekes egyéniség!
2006. november 29-én találkoztunk egymással először. Meghívott bennünket a tivati Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság(!) konzulátusának épületébe egy fogadásra, mivel nagy ünnep ez a nap Jugoszlávia történelmében. Ez a szocialista Jugoszlávia születésnapja, amely 1943. 11. 29-én született és 2002-ben szűnt meg.
Úgy beszéltük meg Perković főkonzullal, hogy mielőtt indulnánk, csörgessem meg a mobilján. Amikor elkezdtem a számokat beütni a telefonomba, akkor jöttem rá, hogy ez a mai dátum, pontosabban az ex Jugoszlávia születésnapja szerb formátumban: 29 11 43.
A fogadáson megbeszéltük, hogy majd még találkozunk, mert a nagy nyüzsgés miatt, nem volt időnk beszélgetni.
A beszélgetésre nem került azonnal sor.
Időközben Tito unokájával – Joška Brozzal – is megismerkedtem. Belgrádban találkoztunk, az általa működtetett Restoran Čuburska lipa étteremben. Említette, hogy majd jön Tivatba, ott is tudunk találkozni. Azt gondoltam, hogy biztos Marko Perković konzulhoz jön, de nem. Sőt azt is elmondta, hogy a főkonzul úr a titói Jugoszlávia megszűnését kihasználja saját meggazdagodására. Ezt azóta sem tapasztaltam.
Egy kis kitérő – Joška Broz. Titó unokája, 1947-ben született. Eredeti neve: Josip Broz. Tehát ugyan az a keresztneve, mint Titónak.Szülei korán elváltak, őt a nagyszülők, Titóék nevelték. A nevelésbe valami hiba csúszhatott, mert Joška a gimnázium első oztályában megbukott.A végén azért mégis sikerült az erdészeti egyetemet befejezni. Nagy motoros hírében állt, szerette a sebességet! Egyszer meg is gyűlt a dolga a rendőrökkel.
Egy igazoltatáskor a rendőrök elkérték a személyi igazolványát. Az abban szereplő név: Josip Broz. A rendőr pofon vágta és ordított rá, hogy hogy került ez a személyi igazolvány hozzá, kitől lopta el. Szerencséje volt Joskának, mert ez elterelte a rendőr figyelmét a részletekről, el sem kérte a jogosítványát. Igaz nem is volt neki, mert még csak 17 éves volt!
Marko Perković egy nem létező ország főkonzula egy nyugodtabb napon fogadott bennünket. Az iroda megközelítése kissé komplikált, de a rangjához méltóan berendezve. Az asztal tele van a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság hivatalos útleveleihez hasonló dokumentumokkal. Kérdezzük tőle, hogy mik ezek. Útlevelek – mondja.
A konzulátus végzi a feladatát, útleveleket ad ki, már 5000 piros fedőlapú útlevelet adott ki. De hát ez egy nem létező ország hamisított útlevelei, mit érnek ezek, mire jók, mire használhatók? Mire megfogalmaztam volna a főkonzulnak a kérdésem, megelőzött: ezek az útlevelek semmire sem jók, nem lehet velük sehova sem utazni. Pont annyit érnek, mint a mostani szerbiai, montenegrói útlevelek! 2007-et írunk! az eredeti útlevelekkel sem lehet sehova utazni, minden hova vízum kell!
Ez mellett aki jugoszlávnak érzi magát, az állampolgársági bizonylatot is kaphat, Alaszkától Új Zélandig.
Marko Perkovićnak sikerült megvennie azt a Mercedest is, amivel annak idején Titót is szállították Montenegróban. Ezzel az autóval, amelyet Jugoszlávia zászlaja díszít, járja a környék falvait, integet az utcán bámészkodóknak.
Kesőbb a konzulátus működését úgy „legalizálta” hogy egy civil szervezetet hozott létre Jugoszláv Főkonzulátus (Generalni konzulat SFRJ) névvel. Így lehetővé vált – az útlevelek kiadása mellett – rendezvények szervezésére is.
1980. május 4-én délután Ákos barátomnál jött össze a társaság. Annak idején mi ezt „zsúrnak” neveztük. Délután a tv-t néztük. Focimeccs volt. A split-i Hajduk játszott a belgrádi Crvena Zvezdával. A mérközés váratlanul megszakadt. Egy kis csend, egy bemondó jelenik meg és közli: Jugoszlávia munkásosztályának, dolgozó népének és lakosainak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság népeinek és nemzetiségeinek: Meghalt Tito elvtárs!
A focipályán az 50 000 néző elkezdte énekelni a “Druže Tito, mi ti se kunemo” (Tito elvtárs megfogadjuk neked) című dalt. A pályán a horvát és szerb játékosok, a bírók a fotósok egymás vállán sírtak. A meccs soha nem folytatódott. Évek múlva kitört a háború. Egymás ellen harcoltak a szerbek és horvátok…
35 évvel Tito halála és a befejezetlen Hajduk – Crvena Zvezda meccs után, Marko Perkovićnak eszébe jut, hogy a meccset meg kellene ismételni. Megszervezte Tivatban! 15 óra 5 perckor megszólaltak Tivatban a szirénák. A játékvezető leállította a mérközést.A hangszórókban megszólalt az akkori TV szpíkere. A közönség és a játékosok együtt éneklik a “Druže Tito, mi ti se kunemo” című dalt, de ez alkalommal a mérkozés folytatódik, az élet nem állhat meg!
Éveken keresztül megszervezte a Stafétát. Ez egy – a szocialista időkből való – hagyomány, az Ifjúság napjával és Tito születésnapjával kapcsolatban. Erről majd máskor!
A tivati főkonzulátus nem messze van a Rivától. A Jadran hajóval szemben van a Prva banka épülete. Abban az utcában a második ház. A földszinten a Foto Riva üzemel, az emeleten van a konzulátus. Az ablakban leng a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság zászlaja.
A napokban jelent meg egy hír, miszerint Ivan Vuković Podgorica polgármestere egy Titót ábrázoló emlékművet szeretne állítani Podgoricában
A főkonzul úr ezzel a a kis szobrocskával, amit a kikőtő oszlopára tett, a fotózás erejéig csak azt akarta elérni, nehogy Podgoricában, hanem Tivatban legyen előbb Tito szobor. A szobrot úgy helyezték el, hogy az hátat fordít a Porto Montenegro luxus jachtkikötőnek.
Marko Perković egy érdekes egyéniség!
